Mikulás jelmezek

A palástban, püspöksüvegben és pásztorbottal ajándékokat osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra város püspökének népies alakja.
Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje, ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának tartják.
A katolikus szent kultuszát a 10. században vitték el Németországba a kereskedők. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről. Kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst. Később ezt a szerepet a felnőttek vették át.
Ebből alakult ki aztán a szokás és került Magyarországra, hogy az ünnepnap előestéjén, egy később magyar nyelvterületen „Mikulás”-nak elnevezett piros köpenybe öltözött apó, házról házra járt és vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket.
A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik.

Akciós
Angyal szett 2 részes fehér színben
Bővebben
Kosárba teszem
5,464 Ft
9,561 Ft
Akciós
Exclusiv mikulás paróka dobozban
Bővebben
Kosárba teszem
5,727 Ft
9,569 Ft
Akciós
Flitteres mikulássapka, kék
Bővebben
Kosárba teszem
1,040 Ft
1,600 Ft
Akciós
Juta mikulászsák - 50x80 cm
Bővebben
Kosárba teszem
1,891 Ft
3,170 Ft
Akciós
Luxus bársony mikulás ruha XXL-es méretben
Bővebben
Kosárba teszem
8,473 Ft
14,070 Ft
Akciós
Luxus kivitelű Mikulás paróka, szakáll kiegészítőkkel férfi jelmez
Bővebben
Kosárba teszem
3,446 Ft
5,730 Ft
Akciós
Luxus mikulás ruha régi stílusban, általános méret férfi jelmez felnőtt általános méretben
Bővebben
Kosárba teszem
22,270 Ft
Akciós
Akciós
Akciós
Mikulás komplett ruha
Bővebben
Kosárba teszem
18,695 Ft
32,720 Ft
Akciós
Mikulás paróka,hosszú szakáll, bajusz,szemöldök
Bővebben
Kosárba teszem
8,640 Ft
14,360 Ft
Akciós
Akciós
Mikulás sapka filc anyagból, szakállal
Bővebben
Kosárba teszem
842 Ft
1,389 Ft
Akciós
Mikulás szakáll és bajusz
Bővebben
Kosárba teszem
719 Ft
1,190 Ft
Akciós
Mikulásos ablakdekoráló matricaszett szortiment
Bővebben
Kosárba teszem
360 Ft
480 Ft
Akciós
Óriás textilzsák Mikulásnak
Bővebben
Kosárba teszem
1,560 Ft
Akciós
Télapó férfi jelmez szett férfi jelmez felnőtt általános méretben
Bővebben
Kosárba teszem
3,448 Ft
5,730 Ft
Akciós
Télapó szakáll és szemöldök
Bővebben
Kosárba teszem
951 Ft
1,580 Ft