LAMAX S9 Dual autós menetrögzítő kamera
A LAMAX S9 Dual autós menetrögzítő kamera leírása:
LAMAX S9 Dual Autós kamerává alakítja a visszapillantó tükröt
Cserélje le hagyományos visszapillantó tükrét LAMAX S9 Dual okos visszapillantó tükörre. Baleset esetén Full HD bizonyítékkal rendelkezik majd, a mindennapos vezetés során pedig olyan társra lel benne, amely megkönnyít minden utazást. Hogy hogyan? Például azzal, hogy figyelmezteti a közelgő radarra, vagy a másik, hátsó kamera segítségével kitágítja a látószögét. A nagy 9,66-os érintőkijelzőnek és a finomra hangolt - akár 12 hangutasítást is használó - hangvezérlésnek köszönhetően ez a kamera szórakoztatni fogja. Mivel azonban visszapillantó tükörnek néz ki, soha nem takarja el a kilátást, és kívülről sem veszi észre senki.
Megnyugtató baleset esetén
Egy baleset mindig kellemetlen. A LAMAX S9 Dual-nak köszönhetően azonban soha senkivel nem kell majd vitatkoznia arról, hogy ki tehetett róla. Az első és a hátsó kamera egyaránt Full HD-ben rögzít minden egyes méternyi megtett utat, úgyhogy mint a tettes, mind a rendszám egykettőre beazonosítható. 150°-os széles látószögű lencséjének köszönhetően a kamera egyszerre rögzíti az Ön haladási sávját, a szemközti sávot és a járdát, és mindeközben nem torzítja az egyes objektumokat. A hátsó 130°-ban rögzíti a hátsó kilátást.
A hangvezérléssel már első szóra hallgat
Első nézet átkapcsolása hátsóra, fénykép készítése menet közben, vagy a megtartani kívánt videofelvétel zárolása? A hangvezérlésnek köszönhetően a kamerát úgy is egyszerűen vezérelheti, hogy le sem veszi a kezét a kormányról. A LAMAX S9 Dual most 12 olyan hangutasításokat használ, amelyek jól jöhetnek vezetés közben. Jelenleg ugyan csak angolul ért, de az utasítások olyan egyszerűek, hogy minden bizonnyal Ön is könnyen megbirkózik velük. Elég az mondani, hogy: LAMAX, photo!
Egyszer a helyére pattintja, és nincs vele több gondja
A LAMAX S9 Dual esetében nincs szükség a rendszer naponta ismételt telepítésére. Ha egyszer a visszapillantó tükörre pattintja az autós kamerát, és beköti a hátsó kamerát, már kész is van. Feltűnésmentes formaterve biztosítja, hogy kívülről a lehető legkevésbé legyen észrevehető, és ne keltse fel a hívatlan vendégek figyelmét. A felvételkészítés a motor beindításakor automatikusan elindul, úgyhogy Ön más, fontosabb dolgokra figyelhet.
Spóroljon a büntetéseken
A LAMAX S9 Dual autós kamera az európai utakon tervezett kirándulásokhoz - 37 ország adataival - a legjobb sebességmérő radar adatbázissal rendelkezik. Ennek köszönhetően mindig időben figyelmeztet arra, hogy hol érdemes levenni a lábat a gázpedálról, lehetővé téve ezzel a megspórolt büntetés értelmesebb célokra való felhasználását. A sebességgel, helyszínnel és idővel kapcsolatos adatokat a kamera vízjel formájában közvetlenül a felvételen is megjelenítheti.
A videofelvételeket vezeték nélkül, alkalmazás segítségével továbbíthatja
Az okos mobil alkalmazás a kamera kezelésének és beállításának következő lehetőségét kínálja. A rögzítésre került videofelvételeket egyszerűen letölthetők és szerkeszthetők. A LAMAX S9 Dual beépített Wi-Fi-vel rendelkezik, úgyhogy a kábelek nyugodtan a fiókban maradhatnak - a felvételek letöltéséhez egészen biztosan nem lesz rájuk szükség.
Éjjel-nappal véd
.
ÉJSZAKAI LÁTÁS
A modern technológiával rendelkező optikai érzékelő a hátsó kamera esetében kiváló minőségű videofelvételt garantál a városon kívüli sötét útszakaszokon is. Az első kamera ugyanakkor az optikai érzékelő első osztályú optimalizálására támaszkodik. Ily módon a rendszer non-stop védelmet kínál.
VÍZJELEK A VIDEOFELVÉTELBEN
A felhasználó minden egyes felvétel esetében eldöntheti, hogy szeretné-e, ha a felvételen az idő, sebesség vagy GPS koordináta vízjel formákában megjelenjen. Az összes verzió kombinálható, így mindig csak azt jeleníti meg, amit szeretne.
HUROKFELVÉTEL
A kamera szekvenciális videofelvételeket készít, és szükség esetén felülírja a legrégebben készült felvételeket. Ennek köszönhetően soha nem fogy el a tárhely. A rendelkezésre álló tárhely az akár 64 GB-os kártyák támogatásának köszönhetően mindig elegendő.
FELVÉTEL- ZÁROLÁS
Azokat a felvételeket, amelyek tetszenek, vagy amelyeket a jövőben fel szeretne használni, egyetlen érintéssel zárolhatja. Esetleg használjon hangvezérlést, és gyors utasítással tárolja el a videofelvételt. A kamera ekkor a tárhely felszabadítása során nem törli le ezeket a felvételeket.
PARKOLÁSI MÓD
Amikor a kamera rázkódást észlel, elkezdi a felvételt. Ez leginkább hasznos a parkoláskor. A funkció akkor működik legjobban, ha le van választva az áramellátásról.
G-SZENZOR
A G-szenzor folyamatosan ellenőrzi a haladási irányt, és egy pillanat alatt felismeri az esetleges ütközést. Ilyen esetben törlés ellen zárolja a felvételt.
INTELLIGENS LDWS ÉS FCWS
A Lane Departure Warning System rendszer figyelmezteti a vezetőt a sávelhagyásra, illetve figyelemmel követi, hogy nem tér-e le a kijelölt útról. A Front Collision Warning System pedig a biztonságos követési távolság betartását ellenőrzi. Mindkét rendszer segíti a biztonságos célba érést.
Specifikáció
Első kamera video felbontás:
Full HD (1920×1080) @ 30 fps
Hátsó kamera video felbontás:
Full HD (1920×1080) @ 30 fps
Látószög: 150° + 130°
Videofelvétel formátum: MOV, tömörítés H.264
Fényképfelbontás: 2 Mpx
Fénykép formátum: JPG
Hang: Beépített mikrofon, kikapcsolás lehetősége
Érintőképernyő: 9.66 IPS
Memória: Akár 64 GB micro SD kártya
Csatlakoztathatóság: WiFi, Mini USB
Jellemzők: GPS-modul sebességmérő kamera deketrorral, hangvezérlés, WDR, parkolási mód, G-szenzor, hurokfelvétel, fájlvédelem, automatikus indítás, képernyővédő, állítható a kijelző fényereje, állítható expozíció, állítható sebességmérő egységek, állítható vízjelek a videóban (idő és dátum, sebesség, GPS koordináták)
Menü nyelvek: Cseh, Angol, Német, Szlovák, Lengyel, Magyar
Elem: 500mAh
Méretek: 257*71*38mm
A csomagolás tartalma:
1. LAMAX S9 Dual visszapillantó tükör autós kamera
2. Autós töltő extra USB kimenettel
3. Külső GPS modul
4. A hátsó kamera kábel - 6m
5. FullHD belső hátsó kamera
6. 2 gumibilincs a tükörhez történő rögzítéshez
7. 5db 3M kábelrögzítő
8. Mikroszálas törlőkendő
9. Hangvezérlő parancsok listája
10. Biztonsági utasítás
11. Használati utasítás
12. Mágneses matrica
13. MicroSD-USB adapter
Teljes képernyős visszapillantó tükör dashcam, hangvezérlés, GPS-es sebességmérő radar detektor, FULL HD hátsó kamera, beépített Wi-Fi, okostelefonos applikáción keresztüli távirányítás, tiszta 9,66 hüvelykes IPS kijelző, LDWS és FCWS rendszerek, kiváló m
Garancia: 24 hónap
- Gyártó:
- Lamax
- Cikkszám:
- 349401
- Vonalkód:
- 8594175354188
A szállitási határidő 4-5 munkanap